Van ez a megmagyarázhatatlan dolog, mikor valami különlegeset érzel a másik iránt. Ez alatt nem a szerelmet, a testvéri vagy anyai szeretet értem és semmi hasonlót, hanem mikor valaki megjelenik az éltedben - és még ha nem is ismered - a kisugárzása olyan szinten rabul ejt, hogy ezután valamiért mindig máshogy nézel rá. Hónapok sétálnak egymás után, de még mindig benned van ez az érzés, hogy valami oknál fogva ez a személy különleges, vagy különleges lesz az életedben. De nem tudod szavakba önteni miért.
Aztán egy nap megismered, mert tudod és tudtad, hogy meg kellett ismerned, és felerősödik az a megérzés, hogy ennek így kell lennie. Mert van benne valami, amit másnál még nem tapasztaltál. Valami amiért tudod, ez hozzád tartozik.
Mint mikor egy kirakóst raksz ki, szépen lassan, de mikor a végére érnél egy darab eltűnik. Pontosan tudod melyik az, és tudod, hogy csodás kép lenne belőle ha meglenne. Nem fogod keresni, mert azért annyira mégsem fontos kirakni a puzzle-t. A kép végül is így is szép, de mégsem teljes. Majd egy nap talán újra kirakod: sikeresen.
Aztán eljön az a nap, mikor véletlenül rábukkansz a szekrény alatt arra az egyetlen darabra, ami ha nem is tudatosan, de zavart, hogy nincs meg, ezáltal nem tette teljessé a képedet.
Aztán eljön az a nap, mikor véletlenül rábukkansz a szekrény alatt arra az egyetlen darabra, ami ha nem is tudatosan, de zavart, hogy nincs meg, ezáltal nem tette teljessé a képedet.
Csodálatos érzés találkozni ezzel az elveszett darabbal, még akkor is, ha újra csak egy eltűnt darab lesz az életedben. Mert különleges, egyedi és az az érzés, hogy van egy ilyen személy aki iránt ilyet érzel, aki a kirakósod része: felbecsülhetetlen.
- 2013
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése