CN #4

    És éjfélt ütött az óra. Csendben kimentem a szobából. Gondoltam, anyuék még ott akarnak lenni a papa mellett.
    Szobából kiérve, fel nem tudtam fogni, hogy mi történt. Nagypapa, aki tegnap még az esti mesémet mondta, fél órája elaludt. Meghalt. Küszködtem a könnyeimmel, s vissza akartam menni. Lekuporogtam az ajtónál, és nagyon elkezdtem sírni. Ennél nehezebb dolgot, hogy el kell engednem valakit, akit nagyon szeretek, még nem tapasztaltam soha.

    Percekkel később, anya behívott a szobába. Láttam papámat, kinek bőre fehérebb volt, mint a hó. Szívemet összeszorította a fájdalom. Nem akartam, hogy elmenjen, de már késő. Nagymamám, a papám kezét fogva, az ágy mellett ült. Sírt. Anyum zsebkendővel a kezében állt az ajtó mellett. Én megszeppenve, könnyes szemekkel néztem, mi történik.

    Hirtelen rám nézett a nagymamám, és odahívott a nagypapa ágya mellé. Letérdeltem, s mamámmal elmondtam egy imát, a papámnak.

- 2009