Egy ház tartózkodott a város szélén magányosan. Hatalmas volt, már kívülről is. Egy 10 fős családnak is bőven nagy lett volna. Óriási ablakok tátongtak a falon, de belátni nem lehetett. Gyönyörűen megformált tuják kísérték a járda szélét egészen a lépcsőig, ahol már az ajtó következett.
Belépve az előszobába, melynek vajszíne vidámságot csalt azoknak a szívébe, kik beléptek ezen az ajtón. A fal teli volt festett képekkel. Hol egy táj, hol egy ismeretlen nő portréja, de egy dagadt szőrös macska képei is csatlakozott a többihez.
Az előszobán túl egy hatalmas és széles folyosó nyúlt ki, melynek mindkét oldalán ajtók voltak a végén pedig egy csigalépcső, mely az emeletre vezetett minket. A fal egészen sötét lila színben pompázott. A falon díszként pedig elektronikus lámpák - amik egy gyertyára hasonlítottak - világítottak végig az utat egészen a lépcsőig. Körülbelül - mind két oldalt beleszámítva - nyolc ajtó vezetett minket egy szobában. A konyha ebédlővel, a nappali, a hálószoba és fürdőszoba volt egy-egy mögött. A többi négy viszont vendégszobaként szolgált, bár egyiket sem lakta még senki.
A lépcsőn felérve egy hatalmas tetőtér nyílt, amit különböző részlegekre lehetett bontani. A távoli bal sarokban temérdek mennyiségű könyvek rendben sorakoztak s ha oda mentél hozzá láthattad, hogy mind abc sorrendben álltak vigyázzban. A távoli jobb sarokban rengeteg ecset és különböző színű és fajtájú festékek voltak szín és méret szerint sorrendbe rakva. Falnak volt támasztva körülbelül tízféle festőállvány és az ahhoz tartozó papírok. A festő és a könyves cuccokat egy hatalmas ablak választott ketté, a lépcsőn felérve pont azzal találtad szemben magad.
Jobbra fordulva egy újabb nagy ablak állt, melyhez egy tetőtéri terasz is csatlakozott, mely a távolban lévő hegyekre, dombos mezőre nézett. A közelben egy tó is tartózkodott, amiben hattyúk pihentek.
Száznyolcvan fokos szögben elfordulva, azaz a bal oldalon egy kandalló tüze világította be a teret. Előtte nagy ülőgarnitúrák sorakoztak egy kupolát alkotva, annak csúcspontja volt egy magányos sötét diófa színű fotel, melynek kárpitja egészen sötét fenyő színű volt. Benne tartózkodott e ház tulajdonosa, aki a harmincas éveiben lehetett. Egyedül élt benne dagadt macskájával, aki több előszobai festményen szerepelt.
Páfrány zöld színű köntösében pihent, ölében pedig a macska terpeszkedett. Kezében egy bekeretezett képet szorongatott, melyre percenként rápillantott.
Belépve az előszobába, melynek vajszíne vidámságot csalt azoknak a szívébe, kik beléptek ezen az ajtón. A fal teli volt festett képekkel. Hol egy táj, hol egy ismeretlen nő portréja, de egy dagadt szőrös macska képei is csatlakozott a többihez.
Az előszobán túl egy hatalmas és széles folyosó nyúlt ki, melynek mindkét oldalán ajtók voltak a végén pedig egy csigalépcső, mely az emeletre vezetett minket. A fal egészen sötét lila színben pompázott. A falon díszként pedig elektronikus lámpák - amik egy gyertyára hasonlítottak - világítottak végig az utat egészen a lépcsőig. Körülbelül - mind két oldalt beleszámítva - nyolc ajtó vezetett minket egy szobában. A konyha ebédlővel, a nappali, a hálószoba és fürdőszoba volt egy-egy mögött. A többi négy viszont vendégszobaként szolgált, bár egyiket sem lakta még senki.
A lépcsőn felérve egy hatalmas tetőtér nyílt, amit különböző részlegekre lehetett bontani. A távoli bal sarokban temérdek mennyiségű könyvek rendben sorakoztak s ha oda mentél hozzá láthattad, hogy mind abc sorrendben álltak vigyázzban. A távoli jobb sarokban rengeteg ecset és különböző színű és fajtájú festékek voltak szín és méret szerint sorrendbe rakva. Falnak volt támasztva körülbelül tízféle festőállvány és az ahhoz tartozó papírok. A festő és a könyves cuccokat egy hatalmas ablak választott ketté, a lépcsőn felérve pont azzal találtad szemben magad.
Jobbra fordulva egy újabb nagy ablak állt, melyhez egy tetőtéri terasz is csatlakozott, mely a távolban lévő hegyekre, dombos mezőre nézett. A közelben egy tó is tartózkodott, amiben hattyúk pihentek.
Száznyolcvan fokos szögben elfordulva, azaz a bal oldalon egy kandalló tüze világította be a teret. Előtte nagy ülőgarnitúrák sorakoztak egy kupolát alkotva, annak csúcspontja volt egy magányos sötét diófa színű fotel, melynek kárpitja egészen sötét fenyő színű volt. Benne tartózkodott e ház tulajdonosa, aki a harmincas éveiben lehetett. Egyedül élt benne dagadt macskájával, aki több előszobai festményen szerepelt.
Páfrány zöld színű köntösében pihent, ölében pedig a macska terpeszkedett. Kezében egy bekeretezett képet szorongatott, melyre percenként rápillantott.
***
Ding-dong. Csengettek. Riadtan állt fel székéből s ezt a macskája sem értékelte és a kép sem, ami a kezébe volt. Ijedtében földhöz vágta.. nem gyakori a vendég erre fele, főleg ilyenkor. Szinte már fejből tudta, hogy csak héthetente péntek reggel csönget be hozzá a postás. Természetesen volt, hogy egy-egy eltévedt család vagy turista becsöngetett, de nem ilyentájt.
Órájára pillantott ami fél nyolcat jelzett. Felsóhajtva az összetört képet leste, mire újra megszólalt a csengő. Ding-dong. Fújtatott ügyetlenségére s lefelé vette az irányt. Végig vonult hatalmas házán, talán még nem sietett ennyire. Soha nem volt ilyen türelmetlen egyik csengető sem. Miután kinyitotta az ajtót, egy pillanatig meglepődött végül csak dermedt állt ott.
Órájára pillantott ami fél nyolcat jelzett. Felsóhajtva az összetört képet leste, mire újra megszólalt a csengő. Ding-dong. Fújtatott ügyetlenségére s lefelé vette az irányt. Végig vonult hatalmas házán, talán még nem sietett ennyire. Soha nem volt ilyen türelmetlen egyik csengető sem. Miután kinyitotta az ajtót, egy pillanatig meglepődött végül csak dermedt állt ott.
Jó estét.- mormolta rekedt hangon az asszony. – Elnézését kérem, hogy ilyen későn zavarom vasárnap, de a városban azt mondták, van itt egy ház egy rendes Úriemberrel, aki betud fogadni egy erre járó öregasszonyt.
Csókolom.- mondta hunyorítva. Talán ismerős volt neki valahonnan, talán újságból vagy régebbről, bár nem tudta megállapítani, hogy miért. Jó módú asszonynak látszott, talán a hatvan-hetvenes éveiben lehetett bőrén látszott, hogy az idő mennyire megviselte már. Ha világosabb lett volna talán kevesebbnek tippelte volna, de a sötét egészen kiemelte ráncait. – Tessék csak.- mondta és teljesen kitárta a bejárati ajtaját. – Fáradjon be, a folyosón balra az első ajtó. Megyek én is, csak behozom a bőröndjeit.- mondta tisztességesen. Az asszony bebandukolt az ajtón s egy pillanatra megállt megcsodálni az előszoba falát majd tovább ment. Úgy gondolta, úgy is lesz ideje még körülnézni és amúgy is már túl sötét van ahhoz, hogy az ő szemével tisztán láthasson.
- 2012
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése