Álmok

Hirtelen felpattan a szemem. Mereven fekszem az ágyon s gyorsan veszem a levegőt. Talán egy újabb rémálomból ébredek fel, de nem emlékszem rá. Kivételesen most nem félek, sőt érdekes is, hogy ennyire nyugodt vagyok. Csak abból tudom megállapítani, hogy valami rosszból jöttem, hogy gyorsabban veszem a levegőt és a torkomban dobog a szívem.

Oldalra fordulok és mosolyra húzódik a szám. Minden kétségem elszáll afelől, hogy nyugodt vagyok, mert így, hogy itt van, az vagyok. Lassan felülök az ágyban és felállok. Elcsoszogok a fürdőszobába, csendesen teszem, mert nem akarom felébreszteni. A tükörben nézegetem magam, ami fura érzéssel tölt el, de nem tudom megmagyarázni miért, így a fáradtságra tippelek. Megmosom az arcomat, ami kicsit felébreszd, de tudom, hogy amint visszamegyek aludni fogok mint a bunda.

Lassan visszasétálok az ágyba, de útközben mosolyogva őt nézem. Elfog az a meleg érzés amit mindig érzek, mikor rágondolok. Ha tudnád mennyire szeretlek.- gondolom magamban. Mondjuk, amúgy is tudja, de állandóan azt érzem, hogy nem éreztetem vele eléggé, hogy mennyire fontos nekem.

Óvatosan visszafekszem az ágyba, de alig telik bele fél másodpercbe, és odafordul hozzám. Erős karjával átkarol engem, érzem, hogy bőre mennyire puha, odahúz magához és puszilgatni kezd. Mosolyogok és a szorítása ellenére odafordulok hozzá. Habár sötét van a szobában, a hold fénye ad annyi világosságot, hogy láthassam az arcát, amit elkezdek simogatni. Néha veszekedünk ez igaz, de azokért a pillanatokért, mint például ez, bármi megérné. Megcsókolja a homlokom és álmos szemeivel mélyen belenéz az enyémbe. Percekig csak nézzük egymást, majd óvatosan hozzápréseli az ajkát az enyémhez. Puha, meleg és lágy. Ezek a szavak jutnak eszembe. Aztán megcsókol még egyszer és mégegyszer. Karjával átölel újra és magához szorít utoljára. Lábunkat összefonjuk s ő átkarol, én pedig a nyaka köré fonom a kezem. Majd miközben a szánk összeér, mindketten álomba merülünk

Riadtan ébredek fel s meglepetésemre a sötétség fogad. Emlékszem minden egyes pillanatra, mindenre amit éreztem, de ahogy ezen gondolkozok érzem, hogy lassan-lassan minden részlet tovaszáll. A valóság súlya húzza le a mellkasomat, a cudar valóság, amivel most szembe kell néznem. Hirtelen felülök, kétségbe esetten próbálok emlékezni, hogy mit láttam, miközben a kezemmel az üres, hideg helyet simogatom magam mellett. És ekkor összetörik bennem valami. Visszahuppanok a párnába és belátom, hogy újra volt egy álmom. Újra álmodtam, de már nem is emlékszem, hogy mit, csak érzem, hogy amint felkeltem, szomorú lettem.

Mert ez soha nem volt így, soha nem lehetett és soha nem is lesz.

- 2014