Mikor és honnan tudod, hogy valakit tényleg szeretsz és nem csak "szeretsz"?
Azt mondják, olyan ez, mint egy nyári zápor. Hirtelen jön, erős cseppek esnek és hideg zuhanyként felfrissít téged. Ugyan azt is mondják, olyan, mint mikor beléd csap a villám. Habár belém még nem csapott villám, de biztos nem kellemes, már ha túléled. Különös hasonlat. Hallottam olyat is, hogy az egy olyan állapot, mikor úgy érzed megőrültél.
Biztos igazuk van.
Viszont, mikor én jöhettem rá arra, hogy szeretek valakit, az egy tök átlagos nap volt. A körülményeket tekintve, mint például, hogy nyár közepén hosszú gatya és pulóver volt rajtam, tényleg az volt. Rosszkedvű volt az ég, de nem akart esni, inkább csak a hideg szellő futkorászott a nyomott meleg levegőben.
Amint a házba értem, már nem fáztam, gyorsan szaladtam fel a lépcsőn, próbáltam nem túl nagy zajt csapni. A talpam alatt pattant a padló, egy pillanatra megálltam, mert féltem, hogy felkeltem őt, aki még mindig hét álmát aludta. Óvatosan lepakoltam az asztalra s levettem a pulcsimat, majd felé néztem és egy pillanatra megsajdult a szívem. Odalépdeltem mellé és leültem az ágyszélére, tényleg nem akartam felkelteni. Valahol messze járhatott, egy sokkal jobb helyen, mint ez a világ, eszembe sem volt elrángatni onnan. Ekkor, ebben a pillanatban jöhettem rá, hogy szeretem. Olyan ártatlanul s védtelenül feküdt ott, hogy egyszerűen meg akartam őt óvni dolgoktól, amik ellen vagy nem tehetek, vagy nem is voltak ott. Úgyhogy csak szeretni tudtam a fura kis definícióimmal.
Odaültem az ágy szélére és puszilgatni kezdtem a vállát, majd bemásztam belülre, hogy nézhessem, ahogy visszatér a valóságba és hozzám. Beazonosíthatatlan nyöszörgések sorozata hagyta el a száját, majd nyújtózkodások, csámcsogások és végül lassan a szemét is kinyitotta. Rám vigyorgott, ahogy hunyorgott rám. Kinyújtotta felém a karját és rögtön magához is húzott. Én akartam megvédeni őt, még is ő volt az, aki folyamatosan védelmezett engem, néha még saját magától is.
Néha későn jövünk rá arra, hogy szeretünk valakit. Sok esetben ilyenkor próbálunk teljesen más kifejezést adni magunknak és a másiknak is, ahelyett, hogy belátnánk, hogy szeretjük, ez van.
Mikor jöttem rá, hogy szeretem? Későn.
Mikor kezdtem el szeretni? Sokkal korábban.
Csak kedvelem, csak érdekel milyen napja volt, csak szeretek vele lenni, csak jó vele beszélgetni, csak védeni akarom őt a rossz dolgoktól, csak szeretnék vele aludni, csak tudom, hogy ő jobbat érdemel..
Eközben, valójában szeretem őt.
