Hogy szeress valakit, aki még magát se képes elfogadni? Hogy szerethet egy olyan, aki magával sincs jóban? Sokszor láttam ezeket a kérdéseket, és a közvéleménnyel ellentétben én azt mondom, hogy kit érdekel. Szeress és légy szeretve.
Azt viszont nem állítom, hogy könnyű. Én már csak tudom. Itt van ez a csodálatos férfi mellettem, aki bearanyozza a napjaimat, s Ő mégsem képes a tükörbe nézni. Nem hibáztatom érte, mert mindenkinek van rossz korszaka, amin egyszerűen át kell hidalni. Túl kell élni.
Nem mindig volt így, de olyan gyökeres változás történt az életében, ami alapjaiban megrengette azt, amit gondolt.
Délután úgy döntöttem, hogy ledőlök kicsit, mert ez a hajtás teljesen kimerít. Nem akartam elaludni, és lényegében nem aludtam, inkább elbóbiskoltam egy órácskára. Mikor már azon voltam, hogy végre felkelek, csinálom a dolgaimat, bár az érzékszerveim nagyon lassan keltek életre, éreztem, hogy valaki fekszik mellettem. Éreztem a testének a melegét, és miután már életképesebbé váltam a lábamat mozgatva érzékeltem, hogy ez nem megy. Hisz átkulcsolta az enyémet az övével. Felé fordultam, az illata megcsapott és mint egy mágnes tapadtam is a mellkasára. Hallgattam teste motorjának lüktetését, képes lettem volna elaludni, de nem akartam. Sose mondtam neki, de gyakran nézem. Még azelőtt azt tettem, mielőtt még bármi lett volna köztünk. Egyszerűen nem tudok betelni a látványával: a kócos haja, álmos szemei, borostás arc. Ő volt maga a férfi, miszter tökéletesség a tökéletlenségével.
Senki sem tökéletes, ezt mindenki tudja, de ez valahogy őt mégis tökéletessé tette. Nekem.
Észre vette, hogy ott vagyok, lassan ébredezett, és azonosíthatatlan hangokat adott ki. Rögtön felnéztem rá, és csak mosolyogtam, mire sunyi kis tekintetét rám szegezte, és bájosan kivillantotta a fogait. Annyira, de annyira magához szorított, hogy alig kaptam levegőt, tetetett dühvel kitúrtam magam az öleléséből. Kicsit fújtattam, mert lassan állt vissza a tüdőm, de felültem mellé és megragadtam az arcát. Rémülten figyelt, hogy mire készülök és puszilgatni kezdtem. Erre nem számított, de hagyta. Pusziltam az arcát körbe, szemét, orrát, fülét, homlokát, nyakát, kulcscsontját és a puszik között mondtam:
Olyan - puszi - dögös - puszi - fejed - puszi - van - puszi -, hogy - puszi - azt - puszi - már - puszi - büntetni - puszi - kéne. - puszi - Kifejezetten - belenéztem mélyen a szemébe - szexi - és hosszan belecsókoltam a szájába. Miután visszakaptam a fejemet, hogy lássam meglepett arcát, kiszűrtem a szemeiből, hogy ez nagyon jól esik neki. Ha ezt előbb tudom...- gondoltam magamban.
Ismerem a szemeit, egyszerűen nem tudom megfogalmazni, hogy mégis miként vagyok képes olvasni belőlük. Talán ő is az enyémből, tudnia kellett, hogy így gondolom. Valahogy mégis éreztem, hogy nem csak az én elismerésemre vágyott, hanem úgy mindenkiére. Pedig ha látta volna, hogy rengeteg lány mennyire megnézte őt. Nem vagyok féltékeny, mert nézhetik, felőlem, amíg csak nézik nincsen gond. Viszont valahogy a fiúk ehhez mindig is vakok voltak, hogy felismerjék ha valaki megnézi őket. És bizony sok lány legeltette a szemét rajta.
A gondolataimba teljesen belemerülve, váratlanul ért ahogy felkapott. Egy apró sikoly hagyta el a számat, majd mindketten nevettünk. Semmi zene nem szólt, a lábammal körbefonva derekát elkezdtünk táncolni. A tánc volt a kedvencem. (...) Körbe-körbe pörögtünk az ágyhoz közeledve, és magával együtt háttal landoltam. Mosolygott rám, támadott a puszijaival, majd hosszasan szájon csókolt. Hosszú, édes és szokatlanul meleg volt. - Szeretlek.- suttogása körbejárta a testemet és a szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése